Termékeink olyan iparágfüggetlen, profitábilis és környezetbarát megoldások, melyek bevezetésével az iktatás, az adminisztrációs folyamatok (számla- és szerződés nyilvántartás, e-mailek iktatása, stb.) gyorsabbá és átláthatóbbá válnak, a döntési folyamat egyszerűsödik. Legyen szó közfeladatot ellátó intézményről, nagyvállalatról vagy néhány fős kis cégről, a DMSone szoftverek a workflow támogatásával pozitívan, hosszú távon befolyásolják a szervezet versenyképességét.
A DMSone iratkezelő rendszerek Public Edition verzióját kifejezetten közintézmények igényeinek és elvárásainak figyelembevételével fejlesztettük ki. Idáig több, mint 3500 sikeres bevezetésünk folyamán a legkülönbözőbb dokumentumkezelést érintő kihívással találkoztunk.
Ez a rendszer már számtalanszor bizonyított, közigazgatási-, oktatási-, egészségügyi-, szociális intézményeknél, önkormányzatoknál, vízműveknél és gázszolgáltatóknál, valamint vagyonkezelőknél egyaránt.
Partnereink arról számoltak be, hogy néhány hónapos használat után átlagosan egyharmadára csökkent az adminisztrációra fordított munkaidő. A DMSone dokumentumkezelő rendszerei a rugalmas user licenceknek és a moduloknak köszönhetően egy, a szervezet méretére és igényeire szabható, teljesen megfizethető és könnyen telepíthető megoldást biztosítanak minden intézmény számára, méretétől függetlenül.
Értékteremtő innováció
A korábban Kontroller2 néven ismert DMSone Ultimate PE dokumentumkezelő rendszerei Európai Unió által ajánlott MOREQ szabványt alapul véve, teljes mértékben kiváltja a papír alapú iktatást. Szoftverünk a piacon jelen lévő többi termékkel szemben Magyarországon elsőként került tanúsításra. Bizonyíthatóan egyharmadára csökkenti az adminisztrációval töltött időt és magas ügyfélelégedettséget és jelentős hatékonyságnövekedést eredményez.
![]()
Nagyfokú rugalmasságának köszönhetően számos, a közintézmények működéséhez elengedhetetlenül szükséges alkalmazással kompatibilis:
- Ügyfélkapu
- Szakágazati alkalmazások
- Workflow megoldások: Workflow Gen, IBMWebSphere Portal, Therfore
- Irodai alkalmazásokhoz: MS Office, IBM, Lotus/Domino, MS Exchange, stb.
Árajánlatkérés, demokérés
Kérje árajánlatunkat vagy a program demoját a fenti, Árajánlatkérés vagy Demokérés gombra kattintva, hogy személyesen győződhessen meg róla, a DMSone dokumentumkezelés a legjobb választás!
Tovább az ajánlatkéréshez...>>
Töltse le termékismertető prospektusunkat a Kapcsolódó dokumentumok menüpontban!
Jogosulatlan betekintők kizárása
A rendszer felhasználói MD5-hash kódolású jelszóval érhetik el irataikat, illetve azok leíró adatait. A DMSone Ultimate PE integrálható a hivatal Active Directory címtárával is, így egyszerűen a Windowsos felhasználói névvel és jelszóval is be lehet lépni a rendszerbe. Korszerű háromrétegű architektúrájának köszönhetően rugalmasan alakítható intézménye IT biztonsági előírásaihoz. SSL tanúsítvány segítségével https protokollon keresztül, távolról, VPN kapcsolattal vagy Terminal Server alkalmazásával is elérhető.
Többdimenziós jogosultságpolitikájával az egyszerű és a komplex folyamatokkal, szervezeti struktúrával rendelkező intézmények igényeit egyaránt képes kielégíteni. Külön – akár egymástól függetlenül– szabályozhatók a következő jogosultsági kategóriák:
• Funkciókhoz és menükhöz való hozzáférés
• Dokumentum típushoz rendelt hozzáférés
• Szerepkörök kezelése
• Irat átadásához, átvételéhez való jogosultsági beállítások
• Dokumentumok írási, olvasási jogosultságainak kezelése
• Szervezeti hierarchia szerinti jogosultsághozzáférés szabályozása
• Konkrét iratonként korlátozható jogosultságok
A rendszerben paraméterezhető (látható a tevékenység ténye, a tevékenységet megelőző és követő adat, stb.) eseménynapló rögzíti többek között a megtekintéseket, módosításokat, törléseket.
Dokumentumkezelő szoftverünk egyaránt kezeli a digitális aláírással ellátott vagy az Ügyfélkapuról érkező küldeményeket, a küldött dokumentumokat mind szervezeti szintű, mind személyes tanúsítványú aláírással és időbélyegzővel képes ellátni és regisztrálni, így felelve meg a 21. század követelményeinek.
Arra is gondoltunk, hogy kollégái szabadságra mehessenek, elutazhassanak. A „Helyettesítés” funkció segít abban, hogy jelszavukat megőrizve, jogosultságaikat viszont megörökölve helyettesíthessék őket.
Kérje árajánlatunkat vagy a program demoját, hogy személyesen győződhessen meg róla, a DMSone dokumentumkezelő rendszerek a legjobb választást jelentik!
Árajánlatkérés, demokérés
Kérje árajánlatunkat vagy a program demoját a fenti, Árajánlatkérés vagy Demokérés gombra kattintva, hogy személyesen győződhessen meg róla, a DMSone dokumentumkezelés a legjobb választás!
Tovább az ajánlatkéréshez...>>
Töltse le termékismertető prospektusunkat a Kapcsolódó dokumentumok menüpontban!
Ismerős, ergonomikus képernyő
Az áttekinthetőség és tetszetős design a rendszer egészére jellemző. Mindez rendezett nyilvántartást, nyomon követhetőbb, precízebb munkát eredményez, összességében a dokumentumkezelés átláthatóbb lesz. A program használatához alapfokú számítástechnikai ismeretek elegendők, a kezelés elsajátítása mindössze néhány órát vesz igénybe.
![]()
A tetszetősség és dizájn a rendszer egész felületére jellemző.
A DMSone Ultimate PE iratkezelő rendszer segítségével néhány kattintással elvégezhetjük a beérkező postai küldemények, futárpostával küldött dokumentumok, faxok, e-mailek, vagy akár vállalati portálon kitöltött elektronikus űrlapok érkeztetését is. Fastruktúra segítségével azonnal áttekinthető a dokumentumkezelési folyamat, könnyen megtalálhatók az elvégzendő munkák. Minden egyes feladathoz gyorskeresési funkció társul, így a keresett információk túlnyomó része anélkül is megtalálható, hogy el kellene hagynunk az aktuális felületet. A DMSone Ultimate Public Edition felülete egyszerűen testre szabható. Irattípustól, a munkatársak beosztásától, vagy a szervezet egyéb igényeitől függően állítható be, hogy mely adatmezők kerüljenek a kezelőfelületre, milyen sorrendben, illetve, hogy melyek kitöltése legyen kötelező. Minden irat egy, a szoftver által generált egyedi érkeztető- és iktatószámot kap, mely a későbbiekben az irat teljes életútját nyomon követi.
Árajánlatkérés, demokérés
Kérje árajánlatunkat vagy a program demoját a fenti, Árajánlatkérés vagy Demokérés gombra kattintva, hogy személyesen győződhessen meg róla, a DMSone dokumentumkezelés a legjobb választás!
Tovább az ajánlatkéréshez...>>
Töltse le termékismertető prospektusunkat a Kapcsolódó dokumentumok menüpontban!
Rugalmasság a felhasználói igények szerint
A rendszer lehetővé teszi az elektronikus számlaigazolást, szerződésaláírást. Munkatársai egymást követően, a szervezeti hierarchiát modellezve is továbbíthatják az adott dokumentumot illetve annak automatikusan rögzített példányait. A felületen különböző típusú (dátum, szöveg, szám, stb.) egyedi adatmezők hozhatók létre annak érdekében, hogy az intézmény profiljától, folyamataitól függő, speciális információk is rögzíthetőek és visszakereshetőek legyenek. Iratok tömeges importálásával a körlevelek, vagy azonos tartalmú, különböző címzetteknek küldendő dokumentumok regisztrálása, iktatása az eddig ráfordított idő töredéke alatt végezhető el. A dokumentumok mentése, archiválása, előkeresése és csatolása többé nem időrabló tevékenység, amely elveszi a felhasználók kedvét az adatok dokumentumkezelő rendszerben való tárolásától. A DMSone Ultimate PE programban a Dokumentumsablonok használatával a megírt leveleket a rendszer automatikusan iktatja, valamint archiválja. Így nem csupán a bosszantó kattintásokat takaríthatja meg, de biztos lehet abban is, hogy a fontos iratokat a rendszer központilag regisztrálta. Az intézmény méretétől, vagy akár adminisztrációs feladatokhoz való viszonyulásától függően bizonyos iratkezelési folyamatok összevonhatók, vagy részekre bonthatók, különböző munkatársakhoz delegálhatók.
Árajánlatkérés, demokérés
Kérje árajánlatunkat vagy a program demoját a fenti, Árajánlatkérés vagy Demokérés gombra kattintva, hogy személyesen győződhessen meg róla, a DMSone dokumentumkezelés a legjobb választás!
Tovább az ajánlatkéréshez...>>
Töltse le termékismertető prospektusunkat a Kapcsolódó dokumentumok menüpontban!
Archiválás
A központi, egységes irattárolási rendszer lehetővé teszi, hogy minden dokumentumot - mérettől, formátumtól függetlenül - nyilvántartsunk, és szükség esetén azonnal visszakereshessünk. A rendszer lehetőséget ad mind a tömeges, központi helyen történő digitalizálásra, mind az adott irat rögzítésével egy időben történő, gombnyomásra, az „asztalunkról” való szkennelésre. A rögzített leíró adatokhoz kapcsolható a beérkező és a kimenő elektronikus levelezésünk (e-mail, azonnali üzenetküldő programok, stb.), illetve elektronikusan kezelhetjük a beérkező faxokat és a vállalati portálról küldött adatlapokat egyaránt. A központi adatbázisban tárolt tartalom, formátumától és méretétől függetlenül, egységesen kezelhető – intézményünk, illetve saját szempontjaink szerint.
Indexelés
A hivatalhoz érkező, illetve az onnan küldésre kerülő dokumentumok egyedi iktatószámmal kerülnek azonosításra. Nyilvántartásba vételüket automatikus kiegészítés funkció és karbantartható adattörzsek segítik., így átlátható számla és szerződés nyilvántartást biztosít. A rendszer az elektronikus tároláson túl a megbízható információk könnyű elérésével támogatja a dokumentumok fizikai tárolását, majd az irattárból való előkeresését, ideiglenes kiemelését.
Kérje árajánlatunkat vagy a program demoját, hogy személyesen győződhessen meg róla, a DMSone dokumentumkezelő rendszerek a legjobb választást jelentik!
Árajánlatkérés, demokérés
Kérje árajánlatunkat vagy a program demoját a fenti, Árajánlatkérés vagy Demokérés gombra kattintva, hogy személyesen győződhessen meg róla, a DMSone dokumentumkezelés a legjobb választás!
Tovább az ajánlatkéréshez...>>
Töltse le termékismertető prospektusunkat a Kapcsolódó dokumentumok menüpontban!
Vezetői döntéstámogatás, riportok
Az iratok általános és célirányos kereső funkciók segítségével könnyedén visszakereshetők, a találati lista nyomtatható. Minden folyamathoz külön találati lista tartozik, amelyen a fontos vagy gyakran használt keresési feltételek megjelennek, így nincs szükségünk külön kereső felület indítására. Az irányított keresési lehetőségekkel az összes rögzített leíró adatmezők közül tetszőleges szűrési feltételeket állíthatunk be. Fejlett karakterfelismerő technológia segítségével a digitalizált dokumentumok tartalmában, akár szókapcsolatokra, vagy szótöredékekre is kereshetünk.
A szűrések eredményei, a találati listák nyomtathatóak, illetve táblázatformátumba exportálhatók. Arra is gondoltunk, hogy munkatársai rendszerint elvégzik ugyanazokat a – szerepkörükhöz kötődő – szűréseket. A menthető keresések segítségével nem kell napról napra feltételek tucatjait beállítaniuk, hanem elmenthetik ezeket és később egyetlen kattintással – akár dinamikus feltételeket rögzítve – elérhetik azokat.
![]()
Több keresési feltétel megadásával szűréseket végezhetünk a dokumentumok között, melyek eredményeit kinyomtathatjuk, vagy exportálhatjuk.
A kapcsolódó modulok
A kapcsolódó modulok az iratkezelés területén jelentkező igények széles körét képesek kielégíteni, így a megtakarítás még jelentősebb lehet
Barcode modul
Nagy tömegű papíralapú dokumentumot kezelő, központi szkennelést végző közintézmények számára
- Munka- és időmegtakarítás nagy tömegű dokumentumok szkennelésekor, osztályozásakor
- Automatikus indexelés: a feldolgozott állományok a beállításoknak megfelelő továbbítása a DMSone Ultimate PE felé
- Könnyű konfigurálás
Full Text Search modul
Hivataloknak, ahol minden részlet fontos
- Szótöredékre történő kereséssel is elérhető bármilyen kifejezés a digitalizált tartalmakban
- Tökéletes találat a nem megfelelően indexált dokumentumok esetén is
- Formátumok széleskörű támogatása (Microsoft Office, PDF, OpenOffice, XML, HTML, RTF, text, Excel)
Integrációs modul
Más informatikai rendszereket is használó hivatalok számára
- DMSone Ultimate PE összekapcsolása informatikai rendszerekkel (munkafolyamattámogató ill. tartalomkezelő megoldások)
- Elszigetelt rendszerek helyett, egyetlen felületen érhető el valamennyi fontos információ
- Keresés a másik rendszerbe lépés nélkül
- Egyszeri adatrögzítés, automatikus két- vagy többirányú adatkapcsolat
- Nemzetközi szabványokon alapuló csatolófelületek
Portal Integrator modul
Webes felületet használó hivatalok számára (ügyfélkapu, üzenetek, levelezés)
- Webes felületről történő biztonságos információgyűjtés és tárolás
- Intézményi portálon kitöltött űrlapok automatikus rögzítése és feldolgozása
- Egyszeri adatrögzítés
- Ügyfelek adminisztrációba történő bevonásának lehetősége
- Web felületről indított ügyek integrált kezelése, nyomon követése, automatikus válaszüzenet és on-line tájékoztatás
- Azonnali ügyfélszolgálat
Doc Flow modul
Többszintű döntési hierarchiával rendelkező hivataloknak munkafolyamatok rövidítésére és
gyorsítására
- Jóváhagyási folyamat minden lépésének hatékony és dokumentált kezelése
- Szerződés előkészítés, számla jóváhagyási folyamat kezelése
- Tisztán nyomon követhető dokumentum verzióváltozások
- Párhuzamos és szekvenciális jóváhagyási lehetőség
- Vélemények, megjegyzések listája
- Kiegyensúlyozott munkaelosztás
- Az átfutási idő a töredékére csökken
Árajánlatkérés, demokérés
Kérje árajánlatunkat vagy a program demoját a fenti, Árajánlatkérés vagy Demokérés gombra kattintva, hogy személyesen győződhessen meg róla, a DMSone dokumentumkezelés a legjobb választás!
Tovább az ajánlatkéréshez...>>
Töltse le termékismertető prospektusunkat a Kapcsolódó dokumentumok menüpontban!
Kiforrott logika
A különböző adathordozókon és csatornákon érkező, illetve a más-más formában és szervezeti egység által kiküldött dokumentumokat központilag, vagy szervezeti egységenként külön is regisztrálhatjuk és küldhetjük ki a rendszeren keresztül. Munkatársaink a DMSone Ultimate-en keresztül kapott feladataikról, illetve azok határidejéről e-mail értesítést kaphatnak.
A hivatali pozíciónk szerint követheti nyomon saját és az irányításunk alatt álló munkatársak feladatainak státuszát, határidejét, elvégzésének idejét, módját, valamint a feladatokhoz kapcsolódó dokumentumok helyét. Munkatársai akár párhuzamosan, mégis egymástól függetlenül véleményezhetik vagy jóváhagyásukkal igazolhatják a rendszerben lévő elektronikus dokumentumokat. A szoftver lehetővé teszi az elektronikus számlaigazolást, szerződés aláírást. Munkatársai egymást követően, a szervezeti hierarchiát modellezve is továbbíthatják az adott dokumentumot, illetve annak automatikusan rögzített példányait.
Árajánlatkérés, demokérés
Kérje árajánlatunkat vagy a program demoját a fenti, Árajánlatkérés vagy Demokérés gombra kattintva, hogy személyesen győződhessen meg róla, a DMSone dokumentumkezelés a legjobb választás!
Tovább az ajánlatkéréshez...>>
Töltse le termékismertető prospektusunkat a Kapcsolódó dokumentumok menüpontban!
Számla és szerződés nyilvántartás
A különböző speciális dokumentumtípusuk (pl. számlák, szerződések) minden intézmény működésének alapját képezik. Éppen ezért nagyon fontos, hogy könnyen és gyorsan előkereshetőek legyenek, a hozzájuk kapcsolódó összes fontos adat és dokumentum rögzítve legyen, ugyanis a precíz szerződés nyilvántartás nagyban megkönnyíti a mindennapi munkát. A DMSone szoftverek fejlesztésekor az egyik fő szempontnak éppen ezt tartottuk, így az Ultimate PE funkciói között kiemelt szerepet szántunk ennek. Az áttekinthető és igen részletes felületen lehetősége van a számlákhoz és szerződésekhez tartozó összes fontos adat felvitelére, megjegyezések csatolására annak érdekében, hogy a nyilvántartási rendszer a lehető legteljesebb legyen.
Nyomtatványok
A DMSone Ultimate PE nem csak hatékonyabbá teszi a munkamenetet, de segít, hogy a vonatkozó jogszabályi keretet se lépjük át. Azon túl, hogy a különböző szűrések eredményei, az adatbázisban levő adatok is nyomtathatók, néhány kattintással állíthatjuk elő az átadás-átvételi jegyzőkönyveket, a tárgy- és névmutató(ka)t, illetve az iktatókönyve(ke)t is. Arra is gondoltunk, hogy se Ön, se kollégái nem szívesen bajlódnak annak eldöntésével, hogy év végén mely iratokat lehet selejtezni az egyre inkább megtelt pincéből. A szoftver segítségével lista nyomtatható az adott dátumot követően selejtezhető dokumentumokról, majd a selejtezést követően, az azt igazoló jegyzőkönyv is „papírra vethető”.
Árajánlatkérés, demokérés
Kérje árajánlatunkat vagy a program demoját a fenti, Árajánlatkérés vagy Demokérés gombra kattintva, hogy személyesen győződhessen meg róla, a DMSone dokumentumkezelés a legjobb választás!
Tovább az ajánlatkéréshez...>>
Töltse le termékismertető prospektusunkat a Kapcsolódó dokumentumok menüpontban!
Szoftveres és hardveres környezeti feltételek
A rendszer intranetes alkalmazás, böngésző programot használ futtatási környezetként. Technikai paramétereiből adódóan alacsony szintű hardverigény jellemzi. Nincs szükség kliens oldali telepítésre. Platform független, ezért kiválóan alkalmazható, akár vegyes hálózati kliens-környezetben is. Mivel adat és információ a kiszolgálón tárolódik, egy megfelelő jogosultságpolitika felállításával nagyon magas fokú adatbiztonság érhető el. Szabványos SQL adatbázis kezelő rendszerek szolgálnak az alkalmazás alapjául, ez lehetővé teszi az adatok későbbi, bármilyen célú konvertálását.
![]()
Szerver
Ajánlott számítógép konfiguráció (minimum): 3,0 GHz Processzor, 2 GB Ram
Operációs rendszer, környezet: Windows 2000/2003/2008/XP/Vista
Kliens
Ajánlott számítógép konfiguráció (minimum): 1,7 GHz Processzor, 512 MB Ram
Operációs rendszer, környezet: Windows XP (SP2)/Vista, Internet Explorer 7.0, JAVA támogatás, Adobe Acrobat Reader 7.0
Kiszolgáló: Apache, IIS
Hálózat: Bármely TCP/IP alapú hálózat (egyedi, dedikált sávszélesség)
Adatbázis: MSSQL 2000/2005/2008
A DMSone Ultimate PE fejlesztése nyílt szabványokon alapuló technológiával történik. Ez jelentős biztonságot nyújt a későbbi továbbfejlesztést, valamint a kompatibilitási kérdéseket illetően. Saját fejlesztésű framework garantálja, hogy a rendszer forráskódja nincs kitéve idegen komponensek verzióváltásaiban rejlő kockázatnak. A szoftver kiválóan működik hálózatos környezetben. Korszerű háromrétegű architektúrájának köszönhetően az adatokat a rendszer központi adatbázisban tárolja, amellyel nem csak az adatismétlés küszöbölhető ki, hanem az automatikus mentési funkció segítségével adataink biztonságos kezelése is megoldott. Az architektúrának köszönhetően a DMSone Ultimate PE egyszerűen és biztonságosan üzemeltethető. Akár dedikált szerverre, akár osztott architektúrára telepítjük, a frissítések egy kattintással menedzselhetők. A karbantartási feladatok és az adatbázis mentése, archiválása ütemezett feladatként is beállítható.
A rendszer szerveroldali telepítése maximum 30 percet vesz igénybe. Elegendő egy internetböngésző is a felhasználó gépén, kliens oldalon pedig nincs szükség külön telepítésre. Alacsony hardverigényének köszönhetően még egy irodai alapkonfiguráción is megfelelő teljesítményt nyújt, így bevezetése további hardverberuházást nem igényel. A bevezetett rendszer rugalmas testre szabása tökéletes integrációt tesz lehetővé az összes – az alábbi, hivatalt támogató - informatikai rendszerekbe, ugyanakkor könnyen megfizethető és egyszerűen telepíthető.
- Ügyfélkapu
- Szakágazati alkalmazások
- Workflow megoldások: Workflow Gen, IBMWebSphere Portal, Therfore
- Irodai alkalmazásokhoz: MS Office, IBM Lotus/Domino, MS Exchange, stb.
Árajánlatkérés, demokérés
Kérje árajánlatunkat vagy a program demoját a fenti, Árajánlatkérés vagy Demokérés gombra kattintva, hogy személyesen győződhessen meg róla, a DMSone dokumentumkezelés a legjobb választás!
Tovább az ajánlatkéréshez...>>
Töltse le termékismertető prospektusunkat!
Kövessen minket a Facebookon is 


