A korábban Kontroller néven ismert termékeink olyan iparágfüggetlen, profitábilis és környezetbarát megoldások, melyek bevezetésével az iktatás, az adminisztrációs folyamatok (számla és szerződés nyilvántartás, e-mailek iktatása, stb.) gyorsabbá és átláthatóbbá válnak, a döntési folyamat egyszerűsödik. Legyen szó bármely közfeladatot ellátó intézményről a DMSone szoftverek a workflow támogatásával pozitívan, hosszú távon befolyásolják a szervezet versenyképességét.
Értékteremtő innováció közintézmények számára
A DMSone iratkezelő rendszerek Public Edition verzióját kifejezetten közintézmények igényeinek és elvárásainak figyelembevételével fejlesztettük ki. Idáig több, mint 3500 sikeres bevezetésünk folyamán a legkülönbözőbb dokumentumkezelést érintő kihívással találkoztunk.
Ez a rendszer már számtalanszor bizonyított, közigazgatási-, oktatási-, egészségügyi-, szociális intézményeknél, önkormányzatoknál, vízműveknél és gázszolgáltatóknál, valamint vagyonkezelőknél egyaránt.
Partnereink arról számoltak be, hogy néhány hónapos használat után átlagosan egyharmadára csökkent az adminisztrációra fordított munkaidő. A DMSone dokumentumkezelő rendszerei a rugalmas user licenceknek és a moduloknak köszönhetően egy, a szervezet méretére és igényeire szabható, teljesen megfizethető és könnyen telepíthető megoldást biztosítanak minden intézmény számára, méretétől függetlenül.
![]()
Tudta, hogy – egy kutatás alapján – a hivatali dolgozók hetente akár 7,5 órát is eltölthetnek azzal, hogy dokumentumokat, információkat, adatokat keresnek?
Szoftvereink ezt az időt 30%-kal bizonyítottan és garantáltan csökkenteni tudják. Munkatársai az így felszabaduló időt az ügymenet szempontjából hasznos tevékenységre tudják fordítani. A várakozási idő lerövidül, a szervezet hatékonysága növekszik, a gyorsabb intézkedésnek köszönhetően ügyfelei elégedettebbek lesznek.
Árajánlatkérés, demokérés
Kérje árajánlatunkat vagy a program demoját a fenti, Árajánlatkérés vagy Demokérés gombra kattintva, hogy személyesen győződhessen meg róla, a DMSone dokumentumkezelés a legjobb választás!
Tovább az ajánlat- és demokéréshez...>>
Töltse le termékismertető prospektusunkat a Kapcsolódó dokumentumok menüpontban!
A jogosulatlan betekintők kizárása
A rendszer felhasználói MD5-hash kódolású jelszóval érhetik el dokumentumaikat, illetve azok leíró adatait. A DMSone Professional PE Korszerű, háromrétegű architektúrájának köszönhetően rugalmasan alakítható szervezete IT biztonsági előírásaihoz. SSL tanúsítvány segítségével https protokollon keresztül, távolról VPN kapcsolattal, vagy Terminal Server alkalmazásával is elérhető. Többdimenziós jogosultságpolitikájával az egyszerű és a komplex folyamatokkal, szervezeti struktúrával rendelkező intézmények igényeit egyaránt képes kielégíteni.
Külön –akár egymástól függetlenül – szabályozhatók a következő jogosultsági kategóriák:
• Funkciókhoz való hozzáférés
• Szerepkörök kezelése
• Dokumentumok írási, olvasási jogosultságainak kezelése
• Szervezeti hierarchia szerinti jogosultság hozzáférés szabályozása
• Konkrét dokumentumonként korlátozható jogosultságok
A rendszerben paraméterezhető (látható a tevékenység ténye, a tevékenységet megelőző és követő adat, stb.) eseménynapló rögzíti többek között a megtekintéseket, módosításokat, törléseket.
Dokumentumkezelő szoftverünk egyaránt kezeli a digitális aláírással ellátott vagy az Ügyfélkapuról érkező küldeményeket, a küldött dokumentumokat mind szervezeti szintű, mind személyes tanúsítványú aláírással és időbélyegzővel képes ellátni és regisztrálni, így felelve meg a 21. század követelményeinek.
Árajánlatkérés, demokérés
Kérje árajánlatunkat vagy a program demoját a fenti, Árajánlatkérés vagy Demokérés gombra kattintva, hogy személyesen győződhessen meg róla, a DMSone dokumentumkezelés a legjobb választás!
Tovább az ajánlat- és demokéréshez...>>
Töltse le termékismertető prospektusunkat a Kapcsolódó dokumentumok menüpontban!
Áttekinthetőség, ergonómia
A program egyszerűen használható és ergonomikus kezelőfelülete évtizedes tapasztalat és több ezer ügyfél igényei és visszajelzései alapján nyerte el jelenlegi formáját. A DMSone Professional PE használata során a könnyű kezelhetőség mellett a gyors adatbeviteli lehetőség kritériuma is érvényesül. Számos kényelmi funkció segíti abban, hogy adatrögzítési munkáját a lehető leggyorsabb végezze el, hiszen:
• egy adatot csak egyszer szükséges rögzíteni;
• autocomplete funkció segítségével a partnertörzsbe már felvitt adatokat gombnyomásra felajánlja a rendszer;
• szoftverünk lehetőséget biztosít nagy tömegű szkennelésre, iratdigitalizálásra;
• automatikusan fogadja az e-mailekeket valamint fax szerverről érkező dokumentumokat is.
Az áttekinthetőség és a praktikusság a rendszer egészére jellemző. Mindez rendezett számla és szerződés nyilvántartást, nyomon követhetőbb, precízebb munkát eredményez. A program használatához alapfokú számítástechnikai ismeret elegendő, a kezelés elsajátítása mindössze néhány órát vesz igénybe.
![]()
A tetszetősség és dizájn a rendszer egészére jellemző.
Árajánlatkérés, demokérés
Kérje árajánlatunkat vagy a program demoját a fenti, Árajánlatkérés vagy Demokérés gombra kattintva, hogy személyesen győződhessen meg róla, a DMSone dokumentumkezelés a legjobb választás!
Tovább az ajánlat- és demokéréshez...>>
Töltse le termékismertető prospektusunkat a Kapcsolódó dokumentumok menüpontban!
Rugalmasság a felhasználói igények szerint
A DMSone Professional PE oly módon egységesíti a hivatal dokumentumkezeléshez kapcsolódó folyamatait, hogy közben „szabad kezet” ad a felhasználónak, aki a szervezet elvárásainak megfelelően optimalizálhatja a rendszer működését. Dokumentumok tömeges importálásával a körlevelek vagy azonos tartalmú, különböző címzetteknek küldendő iratok érkeztetése, iktatása az eddig ráfordított idő töredéke alatt végezhető el. A szervezet méretétől, vagy akár adminisztrációs feladatokhoz való viszonyulásától függően bizonyos dokumentumkezelési folyamatok összevonhatók, vagy részekre bonthatók, különböző munkatársakhoz delegálhatók.
![]()
A legegyszerűbb és a legösszetettebb folyamatok kezelésére is könnyedén testreszabható a rendszer.
Árajánlatkérés, demokérés
Kérje árajánlatunkat vagy a program demoját a fenti, Árajánlatkérés vagy Demokérés gombra kattintva, hogy személyesen győződhessen meg róla, a DMSone dokumentumkezelés a legjobb választás jelentik!
Tovább az ajánlat- és demokéréshez...>>
Töltse le termékismertető prospektusunkat a Kapcsolódó dokumentumok menüpontban!
Archiválás
A központi, egységes dokumentumtárolási rendszer lehetővé teszi, hogy minden iratot - mérettől, formátumtól függetlenül - nyilvántartsunk és szükség esetén azonnal visszakereshessünk. A DMSone Professional PE lehetőséget biztosít bármilyen méretű és formátumú dokumentum fogadására, tárolására és kezelésére legyen az:
• „hagyományos” papír alapú dokumentum;
• csatolt fájlokat, esetleg elektronikus aláírást is tartalmazó e-mail;
• fax szerverről jövő kimenetek kezelése;
• személyesen, ügyfélszolgálaton átvett papíralapú vagy elektronikus adathordozón tárolt dokumentum;
• cégen belüli nyomtatási kimenetek kezelése (pl. kinyomtatott dokumentumok elektronikus
képének automatikus archiválása).
A rögzített leíró adatokhoz kapcsolható a beérkező és a kimenő elektronikus levelezésünk (e-mail, azonnali üzenetküldő programok, stb.), illetve digitálisan kezelhetjük a szervezetbe érkező faxokat is. Különböző tartalmú és formátumú iratok, dokumentumok egységes rendszerben történő kezelése nagyban felgyorsítja az információáramlást a szervezeten belül, így a reagálási idő csökkenésével felgyorsulnak az üzleti ciklusok. A dokumentumokhoz rendelhető és követhető határidők mellett egyszerűen kezelhetjük azon eseteket is, amelyek befejezéséhez harmadik fél által (pl. hatósági engedély) kibocsátandó dokumentum szükséges.
Indexelés
Az intézményhez érkező, illetve az onnan küldésre kerülő dokumentumok egyedi iktató számmal kerülnek azonosításra. Nyilvántartásba vételüket automatikus kiegészítés funkció és karbantartható adattörzsek segítik, így a szervezeten belüli dokumentumkezelés gördülékenyebbé válik. A rendszer az elektronikus tároláson túl a megbízható információk könnyű elérésével támogatja a dokumentumok fizikai tárolását, majd az irattárból való előkeresését, ideiglenes kiemelését.
Árajánlatkérés, demokérés
Kérje árajánlatunkat vagy a program demoját a fenti, Árajánlatkérés vagy Demokérés gombra kattintva, hogy személyesen győződhessen meg róla, a DMSone dokumentumkezelés a legjobb választás!
Tovább az ajánlat- és demokéréshez...>>
Töltse le termékismertető prospektusunkat a Kapcsolódó dokumentumok menüpontban!
Vezetői döntéstámogatás, riportok
A dokumentumok általános és célirányos kereső funkciók segítségével könnyedén visszakereshetőek, a találati lista nyomtatható. Az irányított keresési lehetőségekkel az összes rögzített leíró adatmezők közül tetszőleges szűrési feltételeket állíthatunk be. A program több tematikus keresőt bocsát a felhasználó rendelkezésére, melyek segítségével a szükséges dokumentumot néhány kattintással megtalálhatjuk még akkor is, ha a tartalmára vonatkozóan csak töredék információval rendelkezünk.
A szűrések eredményei, a találati listák nyomtathatóak, illetve táblázatformátumba exportálhatók.
![]()
Több keresési feltétel megadásával szűréseket végezhetünk a dokumentumok között, melyek eredményeit kinyomtathatjuk, vagy exportálhatjuk.
Árajánlatkérés, demokérés
Kérje árajánlatunkat vagy a program demoját a fenti, Árajánlatkérés vagy Demokérés gombra kattintva, hogy személyesen győződhessen meg róla, a DMSone dokumentumkezelés a legjobb választás!
Tovább az ajánlat- és demokéréshez...>>
Töltse le termékismertető prospektusunkat a Kapcsolódó dokumentumok menüpontban!
Kiforrott logika
A különböző adathordozókon és csatornákon érkező, illetve a más-más formában és szervezeti egység által kiküldött dokumentumokat központilag vagy szervezeti egységenként külön is iktathatjuk és küldhetjük ki a rendszeren keresztül. Az intézményben betöltött pozíciónknak megfelelően követhetjük nyomon a saját és az irányításunk alatt álló munkatársak feladatainak státuszát, határidejét, elvégzésének idejét, módját valamint a feladatokhoz kapcsolódó dokumentumok helyét.
Árajánlatkérés, demokérés
Kérje árajánlatunkat vagy a program demoját a fenti, Árajánlatkérés vagy Demokérés gombra kattintva, hogy személyesen győződhessen meg róla, a DMSone dokumentumkezelés a legjobb választás!
Tovább az ajánlat- és demokéréshez...>>
Töltse le termékismertető prospektusunkat a Kapcsolódó dokumentumok menüpontban!
Számla és szerződés nyilvántartás
A különböző speciális dokumentumtípusuk (pl. számlák, szerződések) minden intézmény működésének alapját képezik. Éppen ezért nagyon fontos, hogy könnyen és gyorsan előkereshetőek legyenek, a hozzájuk kapcsolódó összes fontos adat és dokumentum rögzítve legyen, ugyanis a precíz szerződés nyilvántartás nagyban megkönnyíti a mindennapi munkát. A DMSone szoftverek fejlesztésekor az egyik fő szempontnak éppen ezt tartottuk, így a Professional PE funkciói között kiemelt szerepet szántunk ennek. Az áttekinthető és igen részletes felületen lehetősége van a számlákhoz és szerződésekhez tartozó összes fontos adat felvitelére, megjegyezések csatolására annak érdekében, hogy a nyilvántartási rendszer a lehető legteljesebb legyen.
![]()
A szoftver plusz mezőkkel támogatja a számlák és szerződések indexelését és nyilvántartását, így biztosítva azok könnyen és gyorsan visszakereshetők.
Nyomtatványok
Azon túl, hogy a különböző szűrések eredményei és az adatbázisban levő adatok is nyomtathatók, néhány kattintással állíthatjuk elő az átadás-átvételi jegyzőkönyveket, a tárgy- és névmutató(ka)t illetve igény esetén akár az iktatókönyve(ke)t is. Arra is gondoltunk, hogy sem Ön, sem munkatársai nem szívesen bajlódnak annak eldöntésével, hogy adott év végén mely iratokat lehet selejtezni az egyre inkább megtelt pincéből. Éppen ezért a DMSone Professional PE segítségével listát nyomtathatunk az adott dátumot követően selejtezhető dokumentumokról, majd a selejtezést követően, az azt igazoló jegyzőkönyv is „papírra vethető”.
Árajánlatkérés, demokérés
Kérje árajánlatunkat vagy a program demoját a fenti, Árajánlatkérés vagy Demokérés gombra kattintva, hogy személyesen győződhessen meg róla, a DMSone dokumentumkezelés a legjobb választás!
Tovább az ajánlat- és demokéréshez...>>
Töltse le termékismertető prospektusunkat a Kapcsolódó dokumentumok menüpontban!
Szoftveres és hardveres környezeti feltételek
A rendszer intranetes alkalmazáson alapul, amely böngésző programot használ futtatási környezetként. Technikai paramétereiből adódóan alacsony szintű hardverigény jellemzi. Nincs szükség kliens oldali telepítésre. Platformfüggetlen, ezért kiválóan alkalmazható akár vegyes hálózati kliens-környezetben is. Mivel a rendszer az adatokat, információkat egyaránt a kiszolgálón tárolja, megfelelő jogosultságpolitika felállításával rendkívül magas fokú adatbiztonság érhető el. Szabványos SQL adatbázis kezelő rendszerek szolgálnak az alkalmazás alapjául, ez lehetővé teszi az adatok későbbi, bármilyen célú konvertálását.
![]()
Szerver
Ajánlott számítógép konfiguráció (minimum): 1,7 GHz Processzor, 512 MB Ram
Operációs rendszer, környezet: Windows 2000/2003/2008/XP
Kliens
Ajánlott számítógép konfiguráció (minimum): 667 MHz, 256 MB Ram
Operációs rendszer, környezet: Windows XP(SP2)/Vista, Internet Explorer 6.0
* a rendszer képes a szerver-kliens egy eszközön történő futtatásra, ebben az esetben azonban javasolt egy magasabb teljesítményű hardveres konfiguráció
Kiszolgáló: Apache
Hálózat: Bármely TCP/IP alapú hálózat(szerver oldalon fix IP cím)
Adatbázis: MSSQL 2000/2005
Technológia – évtizedes tapasztalat, folyamatos fejlődés
A rendszer fejlesztése nyílt szabványokon alapuló technológiával történik. Mindez jelentős biztonságot nyújt a későbbi továbbfejlesztést valamint a kompatibilitási kérdéseket illetően. Saját fejlesztésű framework garantálja, hogy a Professional PE forráskódja nincs kitéve idegen komponensek verzióváltásaiban rejlő kockázatnak. A szoftver kiválóan működik hálózatos környezetben. Korszerű háromrétegű architektúrájának köszönhetően az adatokat a rendszer központi adatbázisban tárolja, amellyel nem csak az adat redundancia küszöbölhető ki, hanem az automatikus mentési funkció segítségével adataink biztonságos kezelése is megoldott. Az architektúrának köszönhetően a DMSone Professional PE egyszerűen és biztonságosan üzemeltethető. Akár dedikált szerverre, akár osztott architektúrára telepítjük a frissítések egy kattintással menedzselhetők. A karbantartási feladatok és az adatbázis mentése, archiválása ütemezett feladatként is beállítható. A rendszernek szerveroldali installálásra van csak szüksége, így kliens oldalon telepítésre nincs szükség, elegendő egy internetböngésző. Alacsony hardverigényének köszönhetően még egy irodai alapkonfiguráción is megfelelő teljesítményt nyújt, ennek köszönhetően bevezetése további hardverberuházást nem igényel.
A program használatához alapfokú számítástechnikai ismeretek elegendők, a kezelése nem jelent gondot, 4 óra alatt könnyen elsajátítható a telepítés helyszínén.
Árajánlatkérés, demokérés
Kérje árajánlatunkat vagy a program demoját a fenti, Árajánlatkérés vagy Demokérés gombra kattintva, hogy személyesen győződhessen meg róla, a DMSone dokumentumkezelés a legjobb választás!
Tovább az ajánlat- és demokéréshez...>>
Ügyiratkezelői kézikönyv
Töltse le a közintézmények számára készült, hiánypótló kézikönyvet!
Töltse le termékismertető katalógusunkat az alábbi linkre kattintva.
Kövessen minket a Facebookon is 