Iratkezelési tanulmányok
Iratkezelési tanulmányok

Kedves Látogatónk!

 

Az alábbiakban olyan tanulmányokkal találkozhatnak, melyek témái a közfeladatot ellátó intézmények iratkezelésével vagy a vállalati dokumentumkezelés módszereivel, előnyeivel kapcsolatosak, vagy az üzletfejlesztésről, pályázati lehetőségekről szólnak.

Bízunk benne, hogy az információk megosztásával hozzájárulunk szervezeténél az iratkezelés, dokumentumkezelés fejlesztéséhez, cége, intézménye innovációs beruházásainak megvalósításához!

(A kapcsolódó dokumentumokat pdf-ben tudja letölteni a menüpont alján adott dokumentum címére kattintva.)

 

 

Az elektronikus iratkezelés kulcsszerepe a kormányzati, önkormányzati működésben

Az Irat- és Dokumentumkezelési Szakmai Szövetség felkérte a Stratis Kft-t, hogy készítsen szakmai anyagot „az elektronikus iratkezelés kulcsszerepe a kormányzati, önkormányzati működésben” témakörben. A koncepció haladó gondolkodású és véleményformáló közigazgatási, informatikai szakértőkkel folytatott interjúk alapján íródott és az IDSZSZ tagcégeinek az Informatikai Vállalkozások Szövetségének véleményezése, kiegészítése alapján egészült ki, nyerte el jelenlegi formáját.

 

A koncepció megalkotásában, szakértőként a NetTeam-DMSone Zrt. munkatársai is aktívan részt vettek.

 

(A tanulmányt letöltheti az alábbi pdf ikonra kattintva, vagy kiválaszthatja azt az oldal alján található felsorolásból is.)

 

Az alektronikus iratkezelés szerepe a kormányzati, önkormányzati műküdésben

 

A Moreq szabvány specifikációja

Töltse le az elektronikus dokumentumkezelési rendszerekre vonatkozó európai követelmény-modell specifikációját! Ismerje meg részletesen, milyen feltételeknek kell megfelelni egy olyan tanúsított szoftvernek, melyet a 335/2005-ös és a 24/2006 BM-IHM-NKÖ együttes kormányrendeletek írnak elő az elektronikus dokumentumkezelést végző, közfeladatot ellátó szervek részére.

 

(A tanulmányt letöltheti az alábbi pdf ikonra kattintva, vagy kiválaszthatja azt az oldal alján található felsorolásból is.)

 

Moreq specifikáció

 

 

Tartalomkezelő rendszerek - csökkentse költségeit és védje a környezetet!

Az angol nyelvú cikk bemutatja, miért is tekinthető egy tartalomkezelő rendszer bevezetése olyan felelős vállalati döntésnek, amely nem csak a hatékonyságot fokozza, hanem jelentősek csökkenti a cég ökológiai lábnyomát.

 

(Forrás: AIIM)

 

(A tanulmányt letöltheti az alábbi pdf ikonra kattintva, vagy kiválaszthatja azt az oldal alján található felsorolásból is.)

 

Csökkentse költségeit és óvja a természetet dokumentumkezelő rendszerrel!

 

 

Miért ne vezessünk be dokumentumkezelő rendszert? A TOP10 kifogás és az ellenérvek

Olvassa el az AIIM tanumlányát arról, melyik az a TOP10 kifogás, amellyel folyamatosan elodázzák a döntéshozók egy DMS rendszer bevezetését. A cikk nemcsak felsorolja ezeket az "érveket", de részletesen ki is fejti, miért nem helyénvalóak, milyen valós problémákat lepleznek el. Az angol nyelvű írás egyik legfőbb erénye, hogy megoldási utakat is felkínál, így valóban hasznos összefoglalónak mondható.

 

(Forrás: AIIM)

 

(A tanulmányt letöltheti az alábbi pdf ikonra kattintva, vagy kiválaszthatja azt az oldal alján található felsorolásból is.)

 

 

Miért ne vezessünk be dokumentumkezelő rendszert? A TOP10 kifogás és az ellenérvek

 

 

Segédanyag az Iratkezelési Szabályzat elkészítéséhez

A Kormányzati Iratkezelési Felügyelet elkészített egy dokumentumot, mely nagy segítséget jelent a közintézményeknek, közfeladatot ellátó szerveknek abban, hogy a törvényi kötelezettségnek megfelelően készítsék el iratkezelési szabályzatukat. A pdf hasznos azonban a vállalkozások, cégek számára is, hiszen a hatékony dokumentumkezelés alapját az egységes keretek közé foglalt szabályrendszer képezi. Ez mindenki számára segítséget nyújt a bejövő-kimenő dokumentumok útjának nyomon követésében, megteremti az ellenőrzés módját és útmutatásként szolgál a kollégák számára is az egységes irat- és dokumentumkezelést illetően.

 

(A tanulmányt letöltheti az alábbi pdf ikonra kattintva, vagy kiválaszthatja azt az oldal alján található felsorolásból is.)

 

Segédlet az iratkezelési szabályzat elkészítéséhez

 

 

Digitális Megújulás Cselekvési Terv

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációs vezetése 2010. december 23-án nyilvánosságra hozta a Digitális Megújulás Cselekvési Tervet, amely zsinórmértékként szolgál a 2010-2014 közötti időszak kormányzati infokommunikációs terveivel kapcsolatban.

Nyitrai Zsolt kiemelte: ez az első olyan ágazati cselekvési terv, ami egységes keretrendszert biztosít az infokommunikációban, és széles körű szakmai és társadalmi konszenzus övezi.

(Forrás: www.nfm.gov.hu)

 

(A tanulmányt letöltheti az alábbi pdf ikonra kattintva, vagy kiválaszthatja azt az oldal alján található

felsorolásból is.)

 

Digitális Megújulás Cselekvési Terv

 

Dokumentumkezelő Rendszerek - DMS ONE

 

Elektronikus dokumentumkezelő rendszerek létjogosultsága a vállalati szférában, a megoldás szükségessége, az iratkezelésben rejlő problémák azonosítása, a megfelelő rendszer kiválasztása - ha mindezekre kíváncsi, az alábbi tanulmányban választ kaphat kérdéseire.

 

Digitális Megújulás Cselekvési Terv

Kapcsolódó dokumentumok